Sziasztok!
Azt kell mondjam, hogy eléggé meglepődtem! 13 feliratkozó a blogon, amiért rettentően hálás vagyok, s ezt szerintem az új rész meg is mutatja. Egyébként a verseny ebben a pillanatban lezáródik, ami 2016. 08. 20. 23: 59-et jelent, szóval jó olvasást, és hamarosan hozom az eredményeket, illetve okleveleket, stb! :)
Ciara N. Malone
***
Szerettem volna mindig is azt hinni, hogy
ez az egész a szüleink halála óta csak álom. De sajnos csalódnom
kellett a dologban, mert ma reggel az erdő melletti hotelban találtam
magam, mikor felébredtem.
Előző éjjel rettentően elfáradtam, tehát fogtam magam, s hatalmasat nyújtóztam. A lábam pár centivel lelógott az ágyról, kezeimmel az ágy vas felső részében tartottam magam. Mikor kinyitottam a szemem, megdöbbenten láttam, hogy a szobában minden pontosan ugyan úgy volt, mint ahogy húgom írta azt a laptopban levő dokumentumba. A takaróm a földön, az ablak nyitva és a lámpa összetörve a bal oldali éjjeli szekrényen. Lassan kimásztam az ágy szélére, ami hatalmas nyikorgással, recsegéssel nyugtázta, hogy tényleg elér régi. Valami furcsa szagot éreztem, mintha valami megdöglött volna. Ekkor jutott eszembe az, amit tegnap olvastam Sam jegyzetei közt. Viszont nem gondoltam, hogy komolyan meg is történhet ugyan az. A papucsom nagy nehezen kikutatva a takaró alatt lábamra húztam, s odavánszorogtam a szekrényhez. Ameddig odaértem, felnézni sem mertem, mert féltem, hogy tényleg igazam lesz a dögszagot illetően. Pár másodperc alatt összeszedtem magam, s kinyitottam az ajtót. Mázlimra a szekrényben nem volt semmi állat, viszont ahogy visszanéztem a földön heverő takaróra, min egy kis fekete folt volt, elkapott a hányinger. Ezelőtt, mikor kikeltem az ágyból, semmi bajom nem volt és semmit nem éreztem ebből az orrfacsaró bűzből. Viszont most, hogy éberebb vagyok, tökéletesen érzek minden szagot. Mintha egy romlott sajtot csavartak volna pár kiló szintén romlott húsba. A rajtam levő pulcsi ujját orrom elé nyomtam, mert annak még valamennyire meg volt az az öblítő illata, s odasétáltam a takaróhoz. Szélénél fogva, fél kézzel felerőltettem az ágyra, minek hatására a bűz még intenzívebb lett.
Előző éjjel rettentően elfáradtam, tehát fogtam magam, s hatalmasat nyújtóztam. A lábam pár centivel lelógott az ágyról, kezeimmel az ágy vas felső részében tartottam magam. Mikor kinyitottam a szemem, megdöbbenten láttam, hogy a szobában minden pontosan ugyan úgy volt, mint ahogy húgom írta azt a laptopban levő dokumentumba. A takaróm a földön, az ablak nyitva és a lámpa összetörve a bal oldali éjjeli szekrényen. Lassan kimásztam az ágy szélére, ami hatalmas nyikorgással, recsegéssel nyugtázta, hogy tényleg elér régi. Valami furcsa szagot éreztem, mintha valami megdöglött volna. Ekkor jutott eszembe az, amit tegnap olvastam Sam jegyzetei közt. Viszont nem gondoltam, hogy komolyan meg is történhet ugyan az. A papucsom nagy nehezen kikutatva a takaró alatt lábamra húztam, s odavánszorogtam a szekrényhez. Ameddig odaértem, felnézni sem mertem, mert féltem, hogy tényleg igazam lesz a dögszagot illetően. Pár másodperc alatt összeszedtem magam, s kinyitottam az ajtót. Mázlimra a szekrényben nem volt semmi állat, viszont ahogy visszanéztem a földön heverő takaróra, min egy kis fekete folt volt, elkapott a hányinger. Ezelőtt, mikor kikeltem az ágyból, semmi bajom nem volt és semmit nem éreztem ebből az orrfacsaró bűzből. Viszont most, hogy éberebb vagyok, tökéletesen érzek minden szagot. Mintha egy romlott sajtot csavartak volna pár kiló szintén romlott húsba. A rajtam levő pulcsi ujját orrom elé nyomtam, mert annak még valamennyire meg volt az az öblítő illata, s odasétáltam a takaróhoz. Szélénél fogva, fél kézzel felerőltettem az ágyra, minek hatására a bűz még intenzívebb lett.
- Mi a... - mondtam orrhangon, mikor
megláttam az előttem heverő fecskét. Vagyis legalább is annak nézett ki,
aztán, hogy valójában mi volt, azt nem tudom. Lehet rigó, vagy valami kisebb
fajta szárnyas, de leginkább a maradék feje egy fecskéére hasonlított. Minden
esetre akkor is undorító volt. A vére már rég odaszáradt, a tollai pedig
szanaszét voltak beleragadva az ágyra vetett takaróba.
- Nem tudom, miért történik ez, de
egyszerűen felfoghatatlan. Egyszerűen kibírhatatlan volt az a bűz és az a
látvány, ami abban a szobában volt, ezért gyorsan leszaladtam a recepcióra.
Engem nem nagyon sokkolt le ez az egész, de még is fáj, hogy pont az én
szobámban van ilyen.
- Oh, ne aggódjon. Minden szobában
történnek ilyenek éjjelente, nem csak a magáéban - veregette meg a
házvezetőnő a vállam, mintha valami férfi lennék, akivel épp
egy üzletről tárgyal.
Pár másodpercen keresztül csak néztem a nőt
kikerekedett szemekkel, majd gyorsan utána futottam a takarító szeres
szoba felé. Végigmentünk egy hosszú folyosón, majd benyitott egy ajtón, ahol
négy lépcsőfokon keresztül végre eljutottunk a takarítószerekhez. Mrs. Haggerty
a kezembe nyomta a pókhálóval tele lapátot és a seprűt, majd biztatóan rám
mosolygott.
- Nyugalom, mindenkinek van már egy ilyen
takarító készlete a szobájában. Főleg azoknak, akik több hétre jöttek - kezembe
adott egy ablak tisztítót és egy törlőrongyot is, majd kitessékelt a
helyiségből. Szóval itt mindenkinek a saját szobáját kell kitakarítania minden
reggel. Értem.
Miután kitakarítottam a szobát, kutatni
kezdtem az interneten az e-féle erdőkutatókról, akik segíthetnének nekem
bejutni az erdőbe, viszont senki olyat nem találtam, aki vállalkozna erre az
egészre. Aztán észbe kaptam, s elindultam megkeresni a recepciós nőt. Az
szokásához híven ott üldögélt a pult mögött és valami papírokat töltögetett ki.
Lassan odasétáltam az asztalához, köhögtem egyet, mire a nő felkapta a
fejét. Kezéből mindenféle írószert letett az asztalra, s rám mosolygott.
- Miben segíthetek? - vette le a fekete kék
keretű, nagy lencsés szemüvegét, majd letette az asztalra.
- Öhm... tudna esetleg egy olyan embert,
aki hajlandó lenne velem eljönni az erdőbe megkeresni a húgom? - kezeim lassan
zsebembe eresztettem, kíváncsian vártam válaszát. A nő kikerekedett
szemekkel bámult rám, mintha egy szellemet adott volna. Az arca
kissé elsápadt, hatalmasat nyelt, s köhögött egyet.
- Tudok valakit. Kövessen - megrémülve, bár
bátran mentem utána. Ahogy Mrs. Haggerty rám nézett, valami fergeteges
félelemmel nyilallt belém. Szerettem volna megtudni, hogy miért
nézett úgy, viszont nem mertem megszólalni, csak követtem őt egy a hotel bejáratától
balra levő vasajtóhoz. Zsebéből remegő kezeivel kikutatta a
kulcscsomót, megkereste a zárba illő kulcsot, s kinyitotta a rettentően
hangosan nyikorgó ajtót. Pár lépcsőfok vezetett lefele, ahol minden tiszta
sötét volt, csak egy kis fény szűrődött be a lépcsőtől nem messze. Meglepetten
néztem a nőre. Nem számítottam, hogy leküld egy pókhálóval, patkányokkal,
mindenféle rovarokkal teli pincébe. Szemöldököm felvonva, szám oldalra húzva
néztem a nőt, aki bátorítóan mosolygott.
- Menjen, csak ne húzza fel. Lent jobbra a
folyosó végén lesz egy ajtó. Lehet, nyitva van, azért jön ki onnan a fény. Ott
lesz bent Ken Takeshi, aki tud önnek segíteni - egy újjal megbökte a vállam,
hogy induljak végre meg. Ahogy beléptem az ajtón túlra, rögtön beleakadtam egy
pókhálóba, amit gyorsan le is söpörtem magamról. Lassan, lépcsőfokonként
sétáltam lefele. Minden apró szegletet végigvizsgáltam a falakon. Néhány
japán írás volt belevésve a falakba, amit nem tudtam megfejteni, mivel nem
vagyok otthon a japán nyelvben. Talán Sam meg tudná fejteni őket.
Mikor leértem a lépcső aljára. Az ajtó becsukódott a hátam mögött. Már csak arra az irányításra bízhattam az életem, amit Mrs. Haggerty adott még odafent. A folyosó viszonylag keskeny volt, minden méternél egy elégett fáklya volt, amennyire láttam a telefonos világítással abban a hatalmas sötétségben. Szerettem volna minél hamarabb beérni ahhoz a bizonyos segítőmhöz, viszont az a folyosó olyan hosszú volt, hogy a végén alig éltem abban a telitalpú magas sarkú cipőben. Ahogy az ajtó közelébe értem - ami résnyire nyitva volt -, nem mertem egyenesen belépni, ezért inkább csak pár percig az ajtó előtt álltam, hogy összeszedem minden erőmet, s besétálok. Viszont nem kellett sokat ott álldogálnom, mikor hirtelen kinyílott előttem az ajtó, mire én ijedtem hátraléptem kettőt, sikeresen bele egy feltört csempébe, minek következtében majdnem kitörtem a bokámat. Ijedten bámultam a hatalmas férfira, aki segítségképp felém nyújtotta kezét, hogy felkeljek a szeméttel, porral borított csempéről. Miután felsegített, megigazítottam a ruhámat, majd illedelmesen kezet nyújtottam, s bemutatkoztam.
Mikor leértem a lépcső aljára. Az ajtó becsukódott a hátam mögött. Már csak arra az irányításra bízhattam az életem, amit Mrs. Haggerty adott még odafent. A folyosó viszonylag keskeny volt, minden méternél egy elégett fáklya volt, amennyire láttam a telefonos világítással abban a hatalmas sötétségben. Szerettem volna minél hamarabb beérni ahhoz a bizonyos segítőmhöz, viszont az a folyosó olyan hosszú volt, hogy a végén alig éltem abban a telitalpú magas sarkú cipőben. Ahogy az ajtó közelébe értem - ami résnyire nyitva volt -, nem mertem egyenesen belépni, ezért inkább csak pár percig az ajtó előtt álltam, hogy összeszedem minden erőmet, s besétálok. Viszont nem kellett sokat ott álldogálnom, mikor hirtelen kinyílott előttem az ajtó, mire én ijedtem hátraléptem kettőt, sikeresen bele egy feltört csempébe, minek következtében majdnem kitörtem a bokámat. Ijedten bámultam a hatalmas férfira, aki segítségképp felém nyújtotta kezét, hogy felkeljek a szeméttel, porral borított csempéről. Miután felsegített, megigazítottam a ruhámat, majd illedelmesen kezet nyújtottam, s bemutatkoztam.
- Szép napot uram, Jay Mowbray vagyok -
nyújtottam kezet, viszont azt Ken Takeshi elutasította.
- Ken Takeshi. - Indult meg befele az ajtón
hátra tett kézzel, s fél úton visszanézett rám.
- Na mi lesz? Nem jön be? - mondta, mire
bátortalan, szapora léptekkel, megindultam utána. Ahogy körülnéztem a
helyiségben, szinte valami rettentő csodálatos dolgot művelhet abban a
teremben. Ahogy a folyosó kinézett, az valami förtelmes volt, viszont ahogy ez
kinéz, az valami csodálatos. Mintha egy kutató laboratórium lenne az egész.
Összesen hat asztal volt bent, mindegyiken volt két műszer, amivel mindenféle
különböző dolgot mért. Az ajtó melletti kis asztalon volt egy mikroszkóp és rengeteg
kísérleti eszköz.
- Miért jött ide? - kérdezte, miközben
felkapta magára a szemüvegét.
- Hát... öhm...
- Nem szeretem, ha valaki makog - már épp
mondani akartam volna, hogy segítsen nekem, erre közbevág. Micsoda modora van
egyes japánoknak.
- Segítsen. - álltam sarkamra, s nyögtem ki
- Segítsen megkeresni a húgomat. - Míg a válaszra vártam, addig tanulmányoztam
az előttem álló férfit. Izmos volt, bár nem annyira. Látszott rajta, hogy régi
módi. Egy fekete kalapot viselt, amin egy japán írás állt. Akkor fogott el az
az érzés, hogy el kell kezdjem megtanulni a japán nyelvet. Zavart, hogy
egyszerűen nem értem, hogy mi van egy sapkára írva.
Mire a férfi válaszolt, fél óra eltelt és én csak álltam, mint valami szobor.
Mire a férfi válaszolt, fél óra eltelt és én csak álltam, mint valami szobor.
- És még is merre van a húga? - nézett
felém értetlenül. Szemüvegén keresztül látszott a szürke szeme, amit ráncok
vettek körül. Egy erőteljes sóhajtás után végre sikerült kinyögnöm, hogy milyen
szörnyűség áldozata lett valószínűleg a húgom.
- Az Aokigaharában van - húztam magam alá a
hátam mögötti asztaltól a széket, s kényelmesen elhelyezkedtem a válaszra
várva. Ken a név kiejtése után mereven bámulta az előtte levő szerkezetet,
amivel épp dolgozott, s szinte még a vér is megfagyott benne. Sápadt arccal
fordult felém, miután megrázta ősz fejét, s hármat pislogott. A csavarhúzót,
amit idáig a kezében szorongatott, most letette az asztalra, s rettentően
gyorsa felpattant a székéről, majd egy szempillantás alatt összepakolt néhány
dolgot egy táskába. Mikor összehúzta a táskát végigmért, s kérdően pillantott
rám.
- Maga így szeretne eljönni? - keresett egy
másik táskát, s abba is ugyan olyan dolgokat pakolt, mint az előzőbe. Mindegyik
táskában volt zsinór, iránytű, kakukkos óra, gáz spré és még sok minden más.
Mire észbe kaptam, hogy mit mondott, addigra már ott állt előttem egy
felszerelkezett ember, aki kalandra készen állva várta a válaszom.
- Állj. Azt szeretné ezzel a sok cuccal
közölni, hogy most azonnal induljunk? - álltam fel, s fogtam meg a nehéz
táskát, amit néhány helyen már elengedett a varrás, viszont még használható
volt.
- Természetesen. Nem várhatunk ölbe tett
kézzel, hogy egyszer csak előbukkanjon a húga félholtan, mert tudja volt már
ilyenre példa. Nekünk kell előbb megtalálnunk, minthogy az a Bakemono
megdézsmálja. Ugye nem azt akarja? - hajolt közelebb, miközben feltette a
kérdést, s megfogta az állam. Miután elszabadultam tekintetétől, felálltam, s
elindultam a kifele vezető úton. Egész végig szótlanul mentünk, míg végül
elértük az ajtót. Ken előkotorta a kulcscsomóját, s kinyitotta az ajtót, amit
Mrs. Haggerty bezárt utánam. Amíg a kulccsal babrált, addig én gondolkoztam,
mégpedig azon, hogy mi is lehet az a Bakemono, amit annyira emlegetett
odabent.
- Mondja - léptem ki az ajtón, amit
harmadszorra ki tudott nyitni, majd folytattam - mi az a Bakemono?
- Szörnyeteg - vágta rá, s gyorsan odament
a pulthoz, majd ráütött egyet. Így könnyebben felhívta Mrs Haggerty figyelmét
arra, hogy valaki van a pult mögött.
- Áh, Ken! De rég láttam - mosolygott a nő,
s nyugodtan a férfi felé nyújtotta a kezét, holott jól tudta, hogy valami nincs
rendben.
- Ne most, kérem. Ráérünk a
magánéleteinkről egy hét múlva is beszélni. - Félig felém fordult, s rám
nézett, majd folytatta. - Inkább adjon valami erdőbe való ruhát ennek a
kislánynak. Nem érünk rá semmiféle csevegésre - folytatta. Mrs. Haggerty
bólintott, s lehajolt a
pult mögé. Ken-nek szemmel láthatóan tetszett a látvány, mivel a nő egy eléggé
kivágott pólóban hajladozott előtte, Mr. Ken pedig hatalmasakat nyelt. A nő
kihúzott egy fehér, porlepte dobozt, amit átnyújtott a férfinak. Látszólag
Ken-nek tetszett, hogy miután Mrs Haggerty átadta a dobozt, megsimogatta a
kézfejét. Agyamon az futott át, hogy köztük biztosan nem csak munkakapcsolat
van. Pár másodpercig egymás szemébe néztek, majd a férfi átnyújtotta a
dobozt.
- Menjen
oda be és öltözzön át - mutatott a pult mögötti ajtóra. A doboztól szinte az
egész ruhám poros lett, mikor Ken neki nyomta a hasamnak. Lassan bevánszorogtam
az éveimmel az ajtón túlra, s kinyitottam a csupa poros dobozt, amiben egy kék
póló és egy fekete testhez simuló nadrág volt. Körülnéztem a helyiségben, s egy
pár székkel találtam magam szembe, ahogy megfordultam. Körülöttem temérdek ruha
volt, alattuk cipők. Kicsit furcsán éreztem magam ott a sok ruha között, hisz
ez egy hoteltől szerintem szokatlan. Végül is, nem egy plázában vagyok.
Viszonylag gyorsan megvoltam az átöltözéssel. Mikor ki akartam nyitni az ajtót,
furcsa hangokat hallottam odakintről, ezért inkább csak kikukucskáltam a
kulcslyukon. Mikor végre megtaláltam a keresett személyeket azon az apró lyukon
keresztül, nem mást láttam, minthogy Mrs. Haggerty az asztalon ülve fogdossa,
Ken nemi szervét, a férfi pedig a vele szembe ülő nő melleit. Szinte elállt a
lélegzetem, mint megláttam az odakint folyó dolgokat. Nem tudtam, hogy mit is
gondoljak most róluk, s azt sem, hogy kimenjek-e, vagy maradjak itt addig, amíg
szobára nem mennek. Visszahúzódtam az ajtó melletti kis sarokba, s erősen törni
kezdtem a fejem, hogy vajon most mit csináljak és mit ne. Hosszas gondolkodás
után, s persze miután csendesedtek a hangok, felálltam az újdonsült
szerelésembe, s kilestem a kulcslyukon. Meglepetésemre már mindketten ott
álltak a pultnál, normálisan felöltözve. Igaz kissé izzadtnak tűntek, bár nem
lehetett észrevenni annyira rajtuk. Mrs. Haggerty pont a pult mögé tartott,
mire gyorsan felpattantam, s kiléptem az ajtón, a reggel felvett ruhámmal a
kezemben. A nő visszafordult, s beült a pult mögé, mintha mi sem történt volna.Vállam megvonva tettem le a reggel felvett ruháim, s odaálltam Ken mellé, majd érdekes pillantást vetve rám, megindult az ajtó felé. Az arca rideg volt, mint mikor először szólt hozzám a pincében. Ahogy kinyitotta az ajtót, megcsapott egyfajta izzadtság szag, amit valószínüleg az előző akciójuk okozott. Mrs. Haggerty, aki épp a ruháimat pakolta el, meglehetősen érdekes arckifejezéssel figyelte, hogy milyen hirtelen tempóban távozott a férfi. Pár perccel később én is kivonultam, mikor úgy éreztem, kellően magas lett a feszültség odabent.
Szia.
VálaszTörlésWow, nagyon tetszett a rész, remélem nem lesz ennyire sok idő mire hozod a negyediket! :( Az, hogy Jay megkérdezte a recepcióstól, hogy van-e itt valaki aki segít neki, szerintem furcsa... mármint, mégiscsak egy erdőről beszélünk, ahol emberek halnak meg, Jay meg eljött egyedül ide és egy idegennel indul ebbe a szörnyekkel teli helyre. Mi lett volna, ha nincs senki? Nekem ez abszurdum volt, bocsi. Egyébként imádtam, mint mindig, ez nem is kérdéses.
Csak, hogy hibát is említsek: " elér régi "
Ölel,
Kanna